B.É.T.A.R.A.ZS. - Official Site
Világveszély! Támad..
[1-1]

2009.09.01. 17:44 Idézet
Brii Gee vs Bree Gii

Brii Gee, Kritikusi szemmel

Már a legelején sejtettem, hogy a főhős valóban álmodni fogja ezt az egészet. De ezt gondolom így is tervezted. Tökéletesen felépített álomvilágba csöppen az, aki elolvassa ezt a komolynak egyáltalán nem nevezhető történetet. Egymást követik a furcsábbnál-furcsább cselekmények.
Azt viszont sajnáltam, hogy néhány szálat nem varrtál el, például mikor megemlítetted, hogy valakinek a hangjára emlékeztet a tornacipőjé, de utána nem derült ki hogy kiére. Habár valószínűnek tartom, hogy folytatódni fog a történet, és ezért nem árultál el mindent.
Ugyanez vonatkozik a Newton törvényre is. Ám az egy kissé más, hiszen ott szándékosan lett elhallgattatva a főszereplő, hogy az olvasó lerágja a körmeit, míg a következő rész meg nem jelenik, vagy legalább egy kicsit kíváncsivá tegye ;) Cseles.
Azt még vártam, hogy a tornacipő párja is szerepet kap, de csalódnom kellett. Pedig biztos nagyon jó karaktert tudtál volna belőle is faragni. Mert azt meg kell, hogy mondjam, a tornacipő volt benne a kedvencem :) Kár, hogy nem adtál neki nevet.
Még egy kis apró megjegyzés, hogy számomra ugyan nagyon jópofa, mikor a személyiségedre jellemzően viselkednek azok a szereplők, akik téged formálnak meg (például az elején a rózsaszín tornacipő jelenléte), de ezt nem biztos, hogy minden ember érti. De ha ez nem is állt szándékodban, akkor viszont nagyon jók :)

Történet: 8
Eredetiség: 9
Szavak szituációban való elhangzása: 7
Műfaji sajátosságok: 8
----------------------
Össz.: 32/40 - 80% = 4


Bree Gii, Baráti szemmel

Ááá, Tündi! Pöc jó az egész XD Nagyon imádtam olvasni, szinte minden sorban történt valami izgi. Én, mint a hiperaktív, elmebeteg, extrudált kukoricapelyhet zabáló Sailor Moon XD Már elképzeltem magam, és nem bírom abbahagyni a röhögést XD Meg hogy terjesztem az igét XD És az elején, mikor észreveszed a rózsaszín tornacipőt XD Annál már asztalcsapkodás volt XD Ááá, nem tom fölsorolni, annyi tök jó poén van benne, hogy az nem igaz! Bár azt vártam, hogy mikor megcsókolod a legyet, akkor átváltozik valamivé, de sajnos ez nem jött be XD
A vége pedig! XD Én pedig mondtam, hogyha fűrészport szipuzol, annak nem lesz jó vége.. Vagy igen? XD Szerintem mindenképp.

Történet: 10***/10
Röhögések száma: 28 db
Asztalcsapkodások száma: 9 db
Mosolygások száma: 5 db
------------------------
Össz.: Mivel Brii-nél 40 pont volt a max, ezért nálam is, tehát: 52/40 - 130% = 5***




Köszi, Bree és Brii (na mi van, nem csak én vagyok skizofrén? xD), hogy megtiszteltetek egy ilyen hosszú elemzéssel, pedig ez egy rohadt nagy baromság. xD

Akkor először a "gonosz" ikertesónak: igen, eléggé egyértelmű volt az álmodás dolog, gondolkodtam is utána, hogy nem kéne-e valahogy rendbe rakni, de aztán hagytam, mivel elmegy ez így... :)
A történetet meg szeretném folytatni, a cipős szálat ezért nem varrtam el. És a cipőnek azért nincs neve, mert az... erre nem is gondoltam, hogy legyen neki. xD A tornacipő párja is elvileg ott volt eredetileg, az elején, de aztán rájöttem, hogy az már sok beszélő szereplő lenne ott egyszerre. Egyrészt mert ezt a feladatot a kiválasztott hívását egy cipő is emg tudja tenni, lévén, ha ketten lettek volna, az azt jelentette volna, hogy a párbeszédeknél az érthetőség kedvéért minden mondat után oda kellett volna írnom, ki mondta, ez meg... nagyon nem tetszett volna nekem. ^^" Meg csak egy karakter-jellem volt hirtelen a tarsolyomban, ezért csak a fél pár tornacipő missziózott... Meg hát, ki vigyázott volna Bree-re, ha a másik csuka is elhagyja őt? ;)
Bevallom őszintén a Newton tövény alól azért vágtam így ki magamat, mert ötletem se volt, mi legyen az. x'D
És végül: olyan nem valószínű, hogy olvassa a műveimet, aki nem értené meg a dolgot, főleg nem itt. Vagy ha mégis, legalább kis képet kap arról, milyen is vagyok - ha már egyik énem maga a főszereplő. ^_____^
A pontokat köszi, meg azért is, hogy tényleg kritikus voltál. Hát nem megmondtam, hogy ritka szarnak érzem? xD Csak a négyes szintet ütötte meg... :P ^^

Bree-nek: Hát igen, téged direkt, mondhatni bosszúból alkottalak ilyenné: a szavak miatt, amiket megadtál, lévén néhányat olyan nehéz volt belefogalmazni... a gennyes fülgyulladás megjelenése miatt például rengeteget gondolkoztam, mert sehogy sem találtam jónak... xD Gondoltam olyanokra, hogy te kapod el, vagy hogy a főmalac azért lett gonosz és sertésinfluenzát terjesztő mert elkapta, de akkor meg a légy nem passzolt. x'D
Amúgy, szerintem túldícséred, annyira nem volt jó, hogy 28 röhögést, 9 asztalcsapkodást és 5 mosolyt kapjon. :) Meg a poénok egy része tényleg beépített, és csak kevesen értik - például a Zombimágusvámpír elmegyógyintézetet, és a Sailor Moonkodást (azt lehet, te se fogtad fel, azért raktm bele, mert mondtad azt, hogy olyan stílusban akarod megcsinálni az új dizájnt, de végül a szuperhősös lett, ugye. xD
Fly meg direkt nem változott át, mert az lett volna az evidens. És amúgy is, azt ígérte, hogy megmondja a nagy varézsigét, amivel le lehet győzni a gonosz malacot, nemde? :)

Nna, köszi mindkettőtöknek, még egyszer...! Hej, de sokat jártattam én most itt válaszként a virtuális számat!

Tune


[1-1]

 

Főoldal | Fórum

BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
RAJONGÓINK
Indulás: 2006-10-14
 

B.É.T.A.R.A.ZS. rajongó van jelen


Copyright © 2009-2011 B.É.T.A.R.A.ZS.
Design 2.1

Hírarchívum | Buttons


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!